Ujj ízületek bemelegítése

A hegymászós boltban rámnéztek és bár végtelenül segítőkészek voltak, de látszott rajtuk, hogy nehezen hiszik el, hogy hegyet akarok mászni.

Olvastad a Ujj ízületek fájdalmának a csökkentése – Mentes praktikák bejegyzésemet? Ott írtam a Sujok gyűrűkről. Semmi fogalmam sem volt korábban erről, a nevére is a masszírozó gyűrűkre keresve találtam.

Vicces módon először egy hegymászós weboldalt adott ki a net, ahol arról írtak, hogy ez a sujok gyűrű a hegymászóknak ajánlott, mászás előtti ujj bemelegítésre. Nevetgéltem ezen pár órát, elképzeltem magam, ahogy a fájó ízületes ujjaimmal és a kicsivel több túlsúlyommal épp egy sziklát mászok.

Nos, tettem egy próbát, felvettem a kapcsolatot a hegymászós weboldallal és erről kicsit elbeszélgettünk. Alapban nem vállalnak küldést, ott helyben vehetik meg tőlük, így megoldást kerestem, hogy itt Szegeden egy hegymászós boltban vagy bárhol máshol hozzájussak.

A hegymászós boltban rámnéztek és bár végtelenül segítőkészek voltak, de látszott rajtuk, hogy nehezen hiszik el, hogy hegyet akarok mászni. Elmondtam, hogy bizony nekem ez masszírozógyűrűként lenne fontos. Sajnos így sem tudtak segíteni, ők nem forgalmazták.

A jó öreg net a segítségemre volt, ráakadtam a sujok.hu oldalra – nem is tudom mikért nem volt ez nekem evidens, hogy így keressek egy weboldalt – itt aztán minden információt megkaptam, sőt még annál többet is.

Ismeretlenként is bevállalták nekem, hogy a szállítási költség csökkentése érdekében előre elutalhassam az árát egy levélfeladási díjjal, ezt elfogadták és valóban egy levélküldés díján küldtél el részemre a kis csomagot.

Igen, természetesen többet is rendeltem a masszírozógyűrűkből. Gondoltam meglepem a családomat is és ami fontos, hogy magamat két darabbal is. Egyik itthon volt, másik a táskámban mindig velem.

Nos, jelentem működik a sujok gyűrű.

Használom, ha bedagadnak az ujjaim, ha reggel nem tudom behajlítani, ha bepattannak, ha kertészkedek, akkor előtte és utána is, színházban előadás közben taps előtt és után, buszon és villamoson… Nem érdekel, hogy ha kíváncsian figyelnek, hogy ugyan mit csinálok, hiszen tudom, hogy nekem utána jobb lesz.

Ezzek a mentes praktikával + a T-Tapp ujjtornával elértem azt, hogy már egy éve nem pattant be ujra az ujjam és több mint fél éve nem kellett gyulladáscsökkentőt bevennem ujjfájdalmakra.

Mi az a T-Tapp ujjtorna? Nos, ez megér egy újabb bejegyzést. Sohasem lehetek elég hálás, hogy Annától ezt megtanultam.

Megjegyzések

Csatlakozz hozzám!