Az életmódváltó programommal így került bele újra a zabpehely az étkezésembe

 Az Életmódváltó online naplómat június 1-én kezdtem el írni. Nem, nem az étkezéssel indítottam az életmódváltást.

Az induló hónap önmagunk, a napi rutinjaink megfigyelésével indult, a vágyak, célok megfogalmazásával, a kis lépésekkel szokássá alakításával.

Izgalmas témákról beszélgetünk a csoportban és még három hét után sem jött elő a receptmegosztás és saját magunk alak fotózása.

Nem, nem fogyókórás csoportot indítottam, hanem egy tartalmas női klubot, ahol a hozzám közel álló korosztállyal tudunk tapasztalatokat cserélni és ezek alapján magunk is változásokat indítani az életünkben.

Legutóbb a csak őszintén témaindítónál írtam:

"Őszintén bevallom, hogy megettem szombaton és vasárnap is pár aranyos kókuszgolyót (pár=8-10 kb. 2 cm átmérőjű), pedig tudtam, hogy a benne levő zabpehely lufit csinál belőlem, amin az Espumisan sem segít. Szendvedtem két napot, de a kisördög azt mondta, hogy ugyan már, ne nyavalyogjak, ez az íz ennyit csak megér..."

Erre jött Kata segítő kérdése: Gluténmentes zabpehellyel próbáltad már?

Töredelmesen bevallom, hogy nem is jutott eszembe, hogy létezik a zabpehelynek gluténmentes változata.

Le is mentem boltba és tényleg volt.

Naná, hogy a kedvenc reggeli-tízóraimat már ebből csináltam meg:

1 kávés pohár (kb. 1 dl) gluténmentes zabpehelyhet felöntöttem 2 kávés pohár vízzel, kis lángon feltettem főni, párszor megkavargatva.

Pár percig főztem, közben egy fél almát meghámoztam - a héját imádom, de fáj a gyomrom tőle - felkockáztam, egy banánt felkarikáztam, kevés mazsolát beletettem, ja és kis trappista sajt került még bele - kívántam bele ezt a sós sajtos ízt - ennyi idő elég is volt a zabpehelynek, összeöntöttem, összekavartam a hozzávalókat és már tálaltam is.

A blogképen éppen ezt láthatod.

Nem, nem kis adag, talán szét is oszthatnám két evésre, de ezt majd a júliusi élelmódváltó hónapomra tervezem.

Vicces, mert nem okoz puffadást, emésztési gondot, ahogy még pár napja is az említett kókuszgolyó.

Kb. 15 év telt el az életemben zabpehely nélkül, az életmódváltó napló csoportom kellett ahhoz, hogy ezt újra vissza vezessem az étkezésembe!

Egy érdekes dolgot észrevettem még. llletve kettőt! Egyrész került bele alma, ami kb. 20 éve kőkemény reflux gondokat okoz, így ezzel a kombinációval nem volt gond.

Másik, hogy kb. 4-5 óra telik el ennek az elfogyasztása és a következő étkezés között, mert egyszerűen nem vagyok éhes.

Ez nagy szó,mert kb. 6-8 éve álltunk át a dietetikusommal arra, hogy az étkezéseket elosszuk 3-5 alkalomra és kb. 3 óránként ennem kellett valamit,mint a kisbabáknak.

Hurrá! Most nagyon boldog vagyok, ezzel a kásával olyan finomságokat eszek, amit nagyon-nagyon régen el kellett hagynom.


Ez itt a reklám helye, az Életmódváltó facebook csoportomban ilyenekről is beszélgetünk.

#mentespraktikák


Megjegyzések

Csatlakozz hozzám!